Sajnos egyre kevesebb a napsütéses órák száma, így kénytelen vagyunk kitalálni azt, hogy hogyan tudjuk a négy fal között eltölteni az időnket.
Ehhez szeretnénk most egy kis segítséget nyújtani Nektek, ezért összeszedtük a legjobb programokat, amiket Budapest kínál most a téli időszakban. Próbáltunk a beltéri helyekre és élményekre koncentrálni, de becsúszott pár olyan hely is a listába, ami kinti szabadidős tevékenység, de kár lenne kihagyni.
Amikor Budapesten jár az ember, nem mehet el szó nélkül a karácsony közeledtével a karácsonyi vásárok mellett. Itt mindig van valami látnivaló.
Ebből kettő nagyobbal találkozunk a fővárosban, az egyik a Vörösmarty téren, a másik pedig a Bazilikánál található.
Budapesten vannak más kisebb-nagyobb karácsonyi vásárok is, amelyek általában november közepén nyitnak meg, és minden évben december végén (december 31-én) zárnak. A két városi központi piac több százezer látogatót vonz, és ezek a leglátványosabbak is. Te voltál már valamelyikben?
A legszebb, legrégebbi és nemzetközileg is elismert budapesti karácsonyi vásár a város szívében, a Vörösmarty téri karácsonyi vásár (1998 óta).
A másik, ahol gyönyörű minőségi kézműves termékeket és különleges magyar finomságokat, például kürtőskalácsot is találsz, az a Budapest Bazilika Karácsonyi Vásár, közvetlenül a gyönyörű Szent István Bazilika előtt, a Szent István téren.
Az ünnepi karácsonyi vásárokon Magyarország fiatal művészei és nagy tehetségei mutatkoznak be, akik valóban szeretettel, odafigyeléssel készítik termékeiket. Az üvegfúvás, a kötés, a fafaragás, a gyertyakészítés, a fazekasság, a bőrkereskedelem (szíjkészítés, táskakészítés) hosszú éves hagyományait folytatva dolgoznak ezek a mesteremberek. Hagyományos magyar hímzés és csipkemunka is található a kínálatban.
Ezután most jöjjön egy beltéri opció, hiszen a vásáron eltöltött egy-két óra után, jól fog esni még egy kis mozgás, hogy átmelegedjünk.
A vakáció ütemtervébe beépített különböző, nem mindennapi élmények megfűszerezhetik az otthontól távol töltött időt.
Itt jön a képbe a Shooting Range Budapest szuper, beltéri lövőpályája. Ez egy szórakoztató, nem átlagos, és nem mindennapi szórakozási lehetőség.
Akár csapatban, akár egyedül, nem csapatban – ez az, ami hihetetlenül izgalmassá teszi!
Miután megnézted a vásárt, mindenkinek beszerezted az ajándékokat és kiharcoltad magad a lőtéren, irány még egy kis szórakozás:
Fel tudnál engedni még egy forraltborral a kezedben, de mi tudunk jobbat. Szabadulószobák! Bizony, itt garantáltan ki fogsz melegedni.
Többféle izgalmas szoba és téma közül válogathatsz és még csak nem is kell egyedül megtenned mindezt. Hozd magaddal a családot, vagy barátaid és fedezzétek fel együtt, közösen a szobák rejtelmeit. Ha még az időkorlát lejárta előtt megtalálod a kiutat, akkor biztosan egy nagy mosollyal az arcotokon fogtok távozni.
Miután kimozogtátok magatokat zárjuk a napot egy kis fürdőzéssel. Irány Budapest híres fürdője, a Széchenyi fürdő. Kint és benti medencékkel, egész évben, télen és nyáron is, sőt még a karácsonyi időszakban is nyitva áll előttetek a fürdő kapuja.
A Széchenyi Gyógyfürdő gyógyvize Budapest második legmélyebb kútjából 1246 méter mélyről 76 °C hőmérsékleten érkezik a felszínre. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően mára 21 medence közül választhatnak a vendégek. Az élménymedencében sodrófolyosó, víz alatti pezsegtetés, nyakzuhany és az ülőpadokba rejtett, hátat masszírozó vízsugár működik, így minden megvan ahhoz, hogy jól érezhesd magad.
Nem is kell ennél több! Mi megterveztük, nektek már csak végig kell járni a kis karácsonyi túrát, amit kitaláltunk.
Térjetek be hozzánk és játsszunk egy jót együtt a szabadulószobák egyikében, mert így lesz kerek a Budapest élmény.
Az oldalon sütiket használunk a forgalom elemzéséhez, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk a számodra. Ezeket az adatokat megosztjuk analitikai és hirdetési partnereinkkel. Az oldal további használatához kérjük fogadd el a sütik használatát. Data Protection Policy